Ritmusok a Griff új darabjában (PAMM, KLATTY, BRRR ÉS SUSU)

forrás: Zaol.hu  * Magyar Hajnalka * 2019.10.24.

Klasszikus értelemben vett mese, vagy történet nem szolgál mankóként a Griff Bábszínház legutóbb műsorra tűzött darabjához, mégis tarka mozaik zsizseg az agyunkban az előadás végére.

Az Ecki, becki, tengerecki című produkció – Kovács Petra rendezésében – a zseniális rímzsonglőr, Tamkó Sirató Károly verseiből igyekszik ívet építeni (dramaturg Khaled-Abdo Szaida), legismertebb hősét, a tűzhegyjáró-felhőszálló Tengerecki Pált helyezve a fókuszba. Az ő kalandjait követhetjük nyomon, amint szuperhősként siklik villanyfelhők szélén, vagy épp kóborol a tenger mélyén. Kijut nekünk némi eszkimóka Grönlandon, bekukkantunk egy kongó boltba Kongóban, de még a Tejútra is elröppenünk üstökösre vadászni Csillagjáró Fehér Ráróval. Elénk jönnek kutyákok és hangyákok, táncoló pingvinek, meg még ki tudja, hányféle szerzet.

Tamkó Sirató Károly költészete eleve csupa ritmus és játékos asszociáció, mindezt még megfejeli Dés András zenéje. Az egész előadás hangvételét az a berregésből, pürrögésből, pampogásból, susogásból, klattyogásból szőtt lüktetés adja, amit Matola Norbert és Szilinyi Arnold produkál, majd sokszoroz meg a looper segítségével (élőben felvett és visszajátszott effektek). A két színész nagyot vállal, a rappelő versmondás, a loop-technika kezelése és a síkbábok mozgatása mellett igen erőteljes atmoszferikus jelenlét is szükségeltetik részükről a színen, hogy valami egyben tartsa ezt a kavalkádot. Vitézül helytállnak, miközben hol önfeledten játszó gyereket látunk bennük, hol muzikális narrátort, mesélőt. A produkció váltakozó dinamikával építkezik, s ha a pörgősebb részeknél nem is sikerül minden szójáték-morzsát felcsippentenünk, összességében dicsérendő a tiszta szövegmondás.

A látványvilág szándékoltan visszafogott – tervező Szőts Orsolya –, de ez nem jelent színtelenséget, s ennél többet el sem viselne a telített közeg. Illusztrációkat, vagy „öltöztető babákat” idéző síkbábokat és háttereket látunk, mintha kiszabadultak volna a hősök egy lapjaira hullott, agyonolvasott mesekönyvből. A díszlet egy része előttünk születik meg festékszóróval, ami igen jól bevonja a gyerekek figyelmét, akárcsak az árnyjátékos részek.

Tartani lehetett tőle, hogy a Kaláka együttes több évtizeddel ezelőtti, vérünkké vált dallamai majd agyunkba furakodnak, ha meghalljuk, hogy Szil, szál szalmaszál, merre jár a Pál? De érdekes módon elmaradt ez az érzés, az új, ritmusközpontú feldolgozás megáll a maga lábán. A hátsó sorból üdítő volt megfigyelni, mint ragadja magával a gyerekeket a lüktető zeneiség, s kezdenek ringani ültő helyükben mind többen.