Ritmusok a Griff új darabjában (PAMM, KLATTY, BRRR ÉS SUSU)

forrás: Zaol.hu  * Magyar Hajnalka * 2019.10.24.

Klasszikus értelemben vett mese, vagy történet nem szolgál mankóként a Griff Bábszínház legutóbb műsorra tűzött darabjához, mégis tarka mozaik zsizseg az agyunkban az előadás végére.

Az Ecki, becki, tengerecki című produkció – Kovács Petra rendezésében – a zseniális rímzsonglőr, Tamkó Sirató Károly verseiből igyekszik ívet építeni (dramaturg Khaled-Abdo Szaida), legismertebb hősét, a tűzhegyjáró-felhőszálló Tengerecki Pált helyezve a fókuszba. Az ő kalandjait követhetjük nyomon, amint szuperhősként siklik villanyfelhők szélén, vagy épp kóborol a tenger mélyén. Kijut nekünk némi eszkimóka Grönlandon, bekukkantunk egy kongó boltba Kongóban, de még a Tejútra is elröppenünk üstökösre vadászni Csillagjáró Fehér Ráróval. Elénk jönnek kutyákok és hangyákok, táncoló pingvinek, meg még ki tudja, hányféle szerzet.

Szilinyi Arnold és Matola Norbert a szuperhős Tengerecki Pállal Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

Tamkó Sirató Károly költészete eleve csupa ritmus és játékos asszociáció, mindezt még megfejeli Dés András zenéje. Az egész előadás hangvételét az a berregésből, pürrögésből, pampogásból, susogásból, klattyogásból szőtt lüktetés adja, amit Matola Norbert és Szilinyi Arnold produkál, majd sokszoroz meg a looper segítségével (élőben felvett és visszajátszott effektek). A két színész nagyot vállal, a rappelő versmondás, a loop-technika kezelése és a síkbábok mozgatása mellett igen erőteljes atmoszferikus jelenlét is szükségeltetik részükről a színen, hogy valami egyben tartsa ezt a kavalkádot. Vitézül helytállnak, miközben hol önfeledten játszó gyereket látunk bennük, hol muzikális narrátort, mesélőt. A produkció váltakozó dinamikával építkezik, s ha a pörgősebb részeknél nem is sikerül minden szójáték-morzsát felcsippentenünk, összességében dicsérendő a tiszta szövegmondás.

A látványvilág szándékoltan visszafogott – tervező Szőts Orsolya –, de ez nem jelent színtelenséget, s ennél többet el sem viselne a telített közeg. Illusztrációkat, vagy „öltöztető babákat” idéző síkbábokat és háttereket látunk, mintha kiszabadultak volna a hősök egy lapjaira hullott, agyonolvasott mesekönyvből. A díszlet egy része előttünk születik meg festékszóróval, ami igen jól bevonja a gyerekek figyelmét, akárcsak az árnyjátékos részek.

Tartani lehetett tőle, hogy a Kaláka együttes több évtizeddel ezelőtti, vérünkké vált dallamai majd agyunkba furakodnak, ha meghalljuk, hogy Szil, szál szalmaszál, merre jár a Pál? De érdekes módon elmaradt ez az érzés, az új, ritmusközpontú feldolgozás megáll a maga lábán. A hátsó sorból üdítő volt megfigyelni, mint ragadja magával a gyerekeket a lüktető zeneiség, s kezdenek ringani ültő helyükben mind többen.