MERT TÉNYLEG ENNYI A TITOK

MERT TÉNYLEG ENNYI A TITOK
Szűcs Istvánnal, a Griff Bábszínház igazgatójával Szabó Attila beszélgetett

Az Esti mese felnőtteknek sorozat részeként nemrégiben láthatta a Griff közönsége a Vaskakas Bábszínház vendégjátékát, a Leányálom Kft-t. Benne női sorsok, vallomások. Most meg ülünk itt mi, két férfi, azt’ hümmögünk. Igen, nekünk, férfiaknak is vannak ilyen történeteink. Szépek, színesek. Megbúvik bennünk Háry János mesélhetnékje, mert mesélni, azt mi is szeretünk. Munkáról, családról, szerelemről, hobbyról. Mielőtt belekezdünk, segíts már nekem: te mit kérdeznél magadtól?

Talán azt, hogy úristen, miért is vágtam én ebbe bele?

Válaszolsz is rá?

Talán mert ez a férfisors. Dolgozni, dolgozni, közben pedig biztonságot nyújtani a családnak. Bejárni a munkahelyre, ami nekem több is, mint munkahely, mert hivatás, mert szerelem. Gürcölni, felépíteni egy álmot úgy, hogy amibe belevágtam, az eredményes legyen. Közben néha megállni, és megkérdezni önmagunktól, hogy úristen, miért is csinálom? Mert ha nem én kérdezem meg, akkor megkérdezi a feleségem. Szerinte lehetne kevesebb a munka, több a családra szánt idő, energia.

A feleséged szintén szakmabeli…

Igen, Jurina Beáta, aki a munkám mellett az én másik szerelmem immár 20 éve. Eléggé átlátja, mi is történik bennem, körülöttem, és mindenben támogat.

Klasszikus férfisors? Munka, család…

Mondjuk így, igen, ez a kettősség, ami a sorsomat behatárolja. És az energiám nagy része kimerül abban, hogy otthon is, a színházban is jól menjenek a dolgok – ez persze sosincs teljes egészében így. Nem fekete-fehér az élet, nőnek, férfinek sem. Igen, szép játékot láttunk a győriek vendégelőadásában a női sorsokról, arról, ahogyan a nők megélik szerelmeiket, tragédiájukat, munkájukat, saját magukat. De, hogy végre valami határozottat mondjak a sok gondolatkergetés után: mi férfiak ezt a részét az életnek ugyanígy éljük meg. A kétségekben, a boldogság kergetésében nem vagyunk mások. Egymásra vagyunk utalva.

Akkor meséljünk. Ha már férfisorsok: a tied vidám vagy kesergős? Asztalra csapós, igazmondós, szegénylegényes, Döbrögis, Patópálos, bölcskirályos?

Ez is, az is. Nyilvánvalóan vannak nehéz pillanatok, amikor a szív meg az ész mást és mást diktál egy-egy döntésnél. Igen, a döntések tömkelege… talán ez a legjellemzőbb élményem. Ez melyik mesebeli figurára jellemző?

Leginkább a királyra. Ő mindig döntéseket hoz.

Akkor hát olyan a sorsom, mint a mesékben a királyoknak… Döntéseket hozunk, amiket megbánunk néha, de a megbánást nem mutathatjuk ki. De vajon bölcs-e ez a király? 50 pluszosan az ember már összeszedett némi bölcsességet. Legalábbis meri már azt gondolni, hogy a döntéseit a bölcsessége irányítja. Hm. Fene tudja, milyen vagyok. Hol ilyen, hol olyan. Talán leginkább igazmondós, legalábbis megpróbálok az lenni, és, még ha ez nehéz is, de egy vezetőnél elengedhetetlenül fontos tulajdonság. Egy bábszínház életében vannak olyan dolgok, amik nem tartoznak a külvilágra. A munkatársaim, pláne a nézők csak szeleteket érzékelnek belőlük, összefüggéseket nem feltétlenül látnak át. De nekem át kell látnom, és meg kell mondanom, amit gondolok. Mit mondtál még? Igen, Patópálos… Akad bennem Patópálság, sokszor halogatok dolgokat, halogatok, hogy mérlegelhessek, igyekszem jól körüljárni a döntések előtt a lehetőségeket, megvizsgálni az okokat, felmérni a következményeket. Ez néha tényleg átcsúszik Patópálba, legalábbis a külvilág türelmetlensége ezt tükrözi vissza. Nem szeretek beszorítva lenni. Oda kell figyelni, hogyan rakunk össze egy évadot, hogyan vezetem a színházat, hogyan figyelek oda a munkatársaimra. Aprólékos, időt igénylő munka előzi meg a döntéseket.

Asztalracsapós?

Nem vagyok asztalra csapós. Előfordult, persze, de nem jellemző rám. Mi még… Szegénylegényes. Ez olyan, aki elindul fütyörészve otthonról szerencsét próbálni, tarisznyájában a hamuban sült pogácsával? Igen, valami ilyesmi voltam annak idején. Én még az átkosban kezdtem, ott voltam fiatal, lázadó. Lazán kezeltem az életet, nem tudtam mi lesz belőlem. Középiskolában még pedagógusként képzeltem el a jövőm. De egy év képesítés nélküli tanítás után otthagytam a pedagóguspályát. Az alternatív oktatás érdekelt, tanulmányoztam is az akkor még csak elvétve fellehető irodalmat, miként lehetne másként, jobban csinálni – akkoriban ez még lehetetlen volt. Úgyhogy csak vártam a mesebeli segítőt, aki ad egy varázstarisznyát, és megmondja, hova kell mennem megküzdeni a sárkánnyal. De nem találkoztam ezzel az út szélén kéregető, mesebeli emberrel, vagy nem vettem észre a találkozást. Lődörögtem. Aztán jött a színház.

Akkor mégis meglett az útbaigazítás.

Lehet. Pedig eszem ágában sem volt színházat csinálni. Középiskolásként Pápáról Veszprémbe jártunk át színházba, de akkor még eszembe sem jutott, hogy ehhez a világhoz valaha is közöm lesz. Aztán 20-21 éves koromban Veszprémben egy barátom révén bekerültem egy amatőr színjátszó csoportba. Majd végigjártam a színházi ranglétrát a díszítőtől egészen az igazgatásig. Ha ez egy legkisebb szegénylegény pályája, akkor igen, szegénylegényes a sorsom.

Lett fele királyság, feleség, egyfajta célba érés…

Azért tartom magam szerencsésnek, mert rengeteg munkával jutottam ide, átlátom a színház működését, és ezt a tudást remekül tudom kamatoztatni igazgatóként. És igazgató sem azért lettem, mert hű, de nagyon az akartam lenni. Kapacitáltak, érdemesnek láttak a poszt betöltésére. Két évig voltam Pinczés István betegsége miatt, aki korábban a Griff igazgatója volt, ideiglenesen megbízott igazgató, majd a két év után újra megválasztottak, amit visszaigazolásnak éreztem, hogy az út, amelyen járok, jó felé halad.

És most úgy érzed, a helyeden vagy?

Néha nagyon kellemes, kenegeti a hájam, de sokszor van bennem, hogy kell-e ez a stressz. Minden rajtam csattan, a problémák nálam éleződnek ki, ettől aztán sokszor oda a komfortérzetem.

Karinthy azt írta: A humorban nem ismerek tréfát. Eszerint a mese sem mesebeszéd. Milyen egy jó mese, egy jó gyerekszínházi előadás?

Egy jó mese, avagy bábszínház esetében a szövegkönyv nem több húsz oldalnál, mindig ezt mondom a dramaturgoknak, hogy ne csak dumáljunk, hanem maradjon idő a játékra. Mert a játék a lényeg. Egy előadás akkor jó, ha a felnőtteknek is élményt nyújt, őket is megszólítja, mert egy jó mesében a felnőtt is kell, hogy találjon izgalmas kérdéseket, átélhető pillanatokat. Ezekért a pillanatokért dolgozunk, mert ezek adják egy jó mese lényegét: az átélhető pillanatok. Gyakorlatilag ettől ment a Griff az elmúlt években látványosan előre, mert ezt a szándékot komolyan vesszük, mint Karinthy az általad említett idézetben a humort.

Egy színházvezető ars poeticája tükröződik a társulaton, a műsorrenden, az épületen, a marketingen, az arculaton. Mit látsz, ha belenézel ebbe a képzeletbeli tükörbe?

Igyekszünk olyan alkotótársakkal dolgozni, akik már letették a névjegyüket, akik hasonlóan gondolkodnak. Ettől erősödött meg a társulat, a munkatársi mag. Összeszoktunk, egyet akarunk: jó színházat. A Griffbe lenni ma már csábító dolog, és ezt komoly sikerként élem át. Emellett egy vidéki színháznál vannak más szempontok is. Mindig nézni kell a helyi közönség reakcióit, figyelni kell őket, segíteni, megtalálni azt a kényes egyensúlyt, ami nekik is jó, és nekünk is. Ez valóban kényes egyensúly, hiszen mindig olyan előadásokat kell készíteni, amik befogadhatóak, de magas színvonalúak. Igazodni kell a mai világhoz, a bérletrendszer kényszereihez. De ha tartjuk a színvonalat, akkor nem veszítjük el a közönséget.

Mások a mai gyerekek? Másféle színházat kell játszani nekik?

Nem gondolom, hogy fel kell venni a versenyt a pörgéssel, ha erre gondolsz. Nem ez a lényeg. Például a tavalyi évadban a Szépen szóló babukamadár egy lassú, mondhatnám régi stílusú, mesélős előadás volt. Nem morzsolódtak le a gyerekek. Mert tényleg ennyi a titok: egy értelmes sztorit találsz, megtöltöd tartalommal, esztétikusan színpadra rakod, és a közönség hálás. De ha már azt a képzeletbeli tükröt kérdezted: belenézek, és látok benne egy jól működő társulatot, egy megújult, ízléses arculatot, ami nagyban köszönhető Bartal Kiss Ritának, a bábszínház művészeti vezetőjének. De látok nehézségeket is. A bérletes rendszer kötelezettségei kemény munkával járnak. 5523 bérletesünk van ebben az évadban, ami óriási szám. Ebben persze nagy szerepe van Nagy Ferenc közönségszervezőnek is, ezt tegyük hozzá! A tavalyi évadban 330 előadást játszottunk. Jól hangzik, de embert próbáló munka a színészek és a műszakiak számára egyaránt.

Ha már férfisorsok feletti merengéssel kezdtük, térjünk vissza a merengő férfihez. Háry János most királynak képzeli magát, hát az is. Elképzeli a jövőt, a lánya kezét, és a fele királyságot követelő jövendőbelit. Mik a céljaid? Mit szeretnél lerakni még a terülj-terülj asztalra?

Álmodozzunk? A legnagyobb vágyam az, hogy ebben a ciklusban, vagy ha még a következőben bizalmat szavaznak nekem, legkésőbb akkor, hogy legyen a Griff Bábszínháznak egy önálló épülete, két játszóhellyel, próbateremmel. Ez ügyben már sok minden elindult. Ha ez megvan, akkor tényleg leraktam valamit az asztalra. A lányom keze? Hát bizony… Idén érettségizik, felvételizik, mi pedig segítjük őt ebben a nehéz időszakban. Lassacskán kirepül. Jön majd érte egy szegény legény vagy a legkisebb királyfi, a trónt pedig elnyeri egy újabb bölcs király, aki, reményeim szerint folytatja, továbbépíti, amit elkezdtünk. Jó lenne akkor majd erre a patópálos, bölcskirályos, szegénylegényes életútra úgy visszatekinteni, hogy ez egy szép férfisors volt. De addig még akad bőven tennivalóm.