Családi napot tart a Griff Bábszínház – Pályázati támogatás segíti a megvalósítást

forrás: www.zaol.hu * Arany Gábor * 2022.10.18.

Három előadással, játszótérrel, kézműves foglalkozásokkal várják a családokat szombaton a Griff Bábszínházban.

Az első alkalommal megrendezendő családi nap részleteit kedden ismertette Szűcs István igazgató. Mint elmondta, pályázati támogatás segítségével négy alkalommal tartanak családi napot, az elsőt most szombaton, amikor 10 órától kezdődnek a programok. A színházi előtérben lesz interaktív, környezettudatosságra nevelő játszótér, kézműves foglalkozás, ahol egyebek mellett gesztenyéből lehet figurákat készíteni. Ezenkívül három előadást tartanak, 11 órától lesz látható a Pici Bonbon, Góbi Rita fellépésével, 15 órakor Vitéz László és az elátkozott malom című színdarabot adja elő Pályi János, míg Medgyesi Anna produkciója, a Gesztenyefa palota 17 órától lesz látható. A tervek szerint karácsony előtt, december közepén lesz a következő családi napjuk, és még kettő hasonló programot szerveznek tavasszal is.

Szűcs István igazgató arról is beszámolt, hogy erre az évadra már 3500-nál több bérletet értékesítettek Fotó: Pezzetta Umberto

Az igazgató arról is beszámolt, hogy erre az évadra már 3500-nál több bérletet értékesítettek, és ez a szám meghaladja a tavalyit.

Ez öröm, de nagy felelősség is, fogalmazott.

Az önkormányzat és a Hevesi-színház megállapodását követően bejelentett takarékossági intézkedések miatt április 22-ig játszik a Griff társulata, ezért átalakul az évad rendje. Várhatóak a költségvetésüket is érintő változások, és a bizonytalanság miatt a takarékossági szempontokat figyelembe véve a meghirdetett bérletes előadások közül a Bambi elmarad, tekintettel a produkció jelentősebb költségeire. Mivel a Hevesiben vasárnap és hétfőn nem tartanak előadásokat, azokon a napokon az épületben csökkentik a fűtést, ám a Griffnek vannak hétfőre meghirdetett bérletes előadásai. Szűcs István erről úgy nyilatkozott, a korlátozás miatt ezek várhatóan nem maradnak el, nem kell átütemezni.

Az igazgató beszámolt arról is, hogy némi bizonytalanságot követően megjelent a Lázár Ervin program pályázata. Erre a Griff Bábszínház hat előadást nyújtott be. Ez évben – a korábbiaktól eltérően – csak az általános iskolák első osztályosainak bábszínházi látogatását támogatják az országos programból, mégpedig nézőnként háromezer forinttal. Tavaly öt zalai városban lépett fel a Griff társulata több ezer gyermeket juttatva élményhez. Pályázati siker esetén januártól június végéig kell megtartaniuk az előadásokat, mondta végzetül.