A Griff bábos sikerei a IV. Fux fesztiválon
Forrás: www.zaol.hu * Magyar Hajnalka * 2019.10.08.
A közelgő premierről, továbbá a nagyváradi IV. Fux fesztiválon aratott sikerekről esett szó a Griff Bábszínház tegnapi sajtótájékoztatóján.
Szombaton 17 órakor mutatják be az Ecki, becki, tengerecki című új darabot. A Tamkó Sirató Károly verseiből, Matola Norbert és Szilinyi Arnold által életre keltett játék részleteiről Kovács Petra rendező szólt.
Szűcs István direktor elmondta: Nagyváradon részt vettek az erdélyi magyar bábszínházak fesztiválján. A Griff vendégként lépett fel három, nagy sikert arató babaszínházi előadással. A versenyprogramban szintén érdekeltek voltak, két előadást is Bartal Kiss Rita, a Griff művészeti vezetője rendezett. A marosvásárhelyi társulattal színre vitt Egyszer volt… című darab elnyerte a zsűri fődíját, továbbá a gyerekzsűri díját. A szatmárnémeti társulatnál a Szélszabadítót rendezte Bartal Kiss Rita, ez a produkció a pedagógusok elismerése mellett Benedek Elek-díjat kapott.