Griff Bábszínház

Zalaegerszeg




Griff Bábszínház Zalaegerszeg



Havi Archívum: JÚNIUS 2014


jún 21
JÚN 21
közétette admin  június 21, 2014 12:01  Média




Évadzáró a Griff Bábszínházban


Zalaegerszeg -– Mintegy 27 500 nézővel sikeres évadot tudhat maga mögött a Griff Bábszínház, amely szerdán tartotta évadzáróját.


Mint Szűcs István, a Pinczés István igazgató tartós betegsége miatt a társulatot képviselő ügyvivő elmondta, közel 3200 bérletes látogatta előadásaikat, ezt a számot jövőre 3500-ra szeretnék emelni. Tartalmában és műfajában egyaránt sokszínű évadot tudnak maguk mögött, interaktív játék, klasszikus bábozás és zenés produkció egyaránt helyet kapott a műsorban. A darabok közül talán a Sárkányölő Krisztiánt és a Ládafiát emelhetjük ki, mint a gyerekekhez legkönnyebben utat találó produkciót.

 

Kitől csak nyárra, kitől hosszabb időre vettek búcsút a tagok (Fotó: Pezzetta Umberto)

 

A most záruló évadban 251 alkalommal léptek fel, ebből több mint harmincszor tájelőadáson. A bábszínház finanszírozásában egyensúlyt mutat a kassza, körülbelül ugyanannyi pénzből gazdálkodhatnak, mint eddig.

A következő évadtól Benkő Zsuzsanna Budapesten tervezi folytatni pályafutását, Balázs Nóra pedig újból anyai örömök elé néz, ezért még a nyár folyamán szükség lesz a két kieső színésznő pótlására. Ősztől hat bemutatót terveznek, több ismert bábrendező dolgozik majd a Griffel. A teljesség igénye nélkül: Bartal Kiss Rita a Szélszabadító című táncos-zenés darabot rendezi, Nagy Kopeczky Kálmán karácsonyi produkcióval készül, s visszatér Halasi Dániel is. Mellettük helyi erőként Ecsedi Erzsébet színművésznőt is felkérték, aki A csillagszemű juhász zenés változatát viszi színre.



2014. június 04., 19:37 szerző: Magyar Hajnalka